/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: VÉGRE VOLT EGY HIBA NÉLKÜLI JÁTÉKVEZETŐ! TALÁN EZ LENNE AZ Ő IGAZI SZAKMÁJA?

értékelés
Értékeljen
A címvédő számított esélyesnek, de a fiatalok ragadták magukhoz a kezdeményezést.

A Körcsarnokban fogadta a Szolnoki Egyesült Királyság az Olaj KK U19-es csapatát a megyei felnőtt bajnokságban. A címvédő számított esélyesnek, ennek ellenére néhány kinti dobással a fiatalok ragadták magukhoz a kezdeményezést. Horváth Róbert és Süli Zoltán is elemében volt, közben Farkas Dávidék nem a megszokott dobóteljesítményüket hozták, hiába alakítottak ki sok dobóhelyzetet az olajosok zónája ellen. A mérkőzés a harmadik negyed elején dőlt el, ebben az időszakban a SZEK a palánk alatt dominált, sorra dobták kosaraikat a bejátszásokból, és néhány fontos triplát is ekkor süllyesztettek el. A hajrában  okosan lassították a játékot, az utolsó percek már nem hoztak színvonalas játékot, biztos SZEK győzelem született. A fiatal olajosok ismét megmutatták, hogy bárkinek képesek nehéz perceket okozni, kiválóan helyt álltak a sokkal erősebb, rutinosabb ellenféllel szemben.

BKG-SZEK – Szolnoki Olaj KK U19  84-73 (16-18, 21-19, 34-19, 13-17)

2018.12.08., Szolnok, 8 néző, Vezette: Fehérvári Gergely, Tóth Viktor

Farkas Dávid: „Másodjára mérkőztünk meg idén a fiatalabb Olaj utánpótlás csapatával. A Gedei-Pásztor rutinduó klasszisa ledominálta a sokkal rutintalanabb ellenfelünket, mindamellett, hogy mindenki hozzátette a maga részét a győzelemhez. A harmadik negyedben szigorítottunk a védekezésünkön és elkezdtek ülni a dobásaink, ami döntőnek bizonyult. Bár hozzá tartozik, hogy olyan keret állt bevetésre készen, amellyel szerintem az NB.II-ben sem kéne sok meccsen szégyenkeznünk! Kiemelném Tóth Viktor hibamentes játékvezetését, amit neki külön köszönünk!”

Nemes Péter: „Igyekeztünk helyt állni, az első félidőben sikerült. A harmadik negyedre rosszul jöttünk ki és egy rossz öt perc miatt kialakult a nagy hátrányunk, a negyedik negyedben igyekeztünk vissza jönni a mérkőzésbe, de sajnos elfáradtunk.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu