/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: RÉG NEM LÁTOTT IZGALMAK MIKLÓSON – AZ ELSŐ NEGYEDBELI 29(!) PONTOS HÁTRÁNYBÓL HOSSZABBÍTÁSRA MENTETT A TKSE!

értékelés
Értékeljen
A 31-2-es első negyed után mindenki úgy gondolta, hogy ez a találkozó eldőlt.

Hat hadra fogható játékossal érkezett a BKG-SZEK csapata Törökszentmiklósra, hogy lejátssza újabb mérkőzését a megyei felnőtt férfi bajnokság alapszakaszának küzdelmeiben. A terem játékra alkalmassá tétele után kezdődhetett el a találkozó, amelyben a szolnoki legénység villámrajtot vett. Szinte minden dobásuk a gyűrűben landolt, míg a hazaiak csupán egy középtávoliból tudtak eredményesek lenni. A 31-2-es első negyed után mindenki úgy gondolta, hogy ez a találkozó eldőlt. Talán még a hazai játékosokban is megfogalmazódott, hogy innen nincs visszaút, de becsületükre legyen mondva, fogcsikorgatva küzdöttek, nem adták föl a harcot. Habók és Deák vezérletével próbálták meg a lehetetlent, és mivel védekezésben kiszorították a palánk alól a SZEK magas embereit, és támadásaik pontosabbá váltak, faragni is tudtak a hátrányon. Ennek ellenére félidei 22-38-as eredmény még mindig „tükörsima” vendég győzelmet ígért. A fordulást követően Habók három(!) triplája azonban már Farkas Dávidékat is kizökkentette komfort-zónájukból. Ekkor már görcsösebbé vált játékuk, és sem kintről, sem ziccerből nem tudtak eredményesek lenni. Szénási mester legénysége látótávolságon belülre került, és „megérezték a vér szagát”. A záró felvonásra elolvadt a tetemes előny (46-48), és teljesen nyílt lett a találkozó. Három perc elteltével Deák triplája már a hazaiakat juttatta vezetéshez (54-52), de a túloldalon Hegedűs is elkapta a fonalat. Ebben a játékrészben dobott harmadik triplájával már újfent vendégelőnyt mutatott az eredményjelző (60-65). Gigászi küzdelem folyt a pályán, minden labdáért, minden pontért meg kellett szenvednie a csapatoknak. Az utolsó percben Gál engedett el egy dobást 6,75-ön túlról, és az övéi hatalmas ovációban törtek ki, amikor a labda áthaladt a gyűrűn (71-69). A vendégek utolsó támadása következett, amelynek a végén két büntetőhöz jutottak. Pallai állt a büntetővonal mögé, és nem remegett meg a keze. Mindkét kísérlete célba ért, és mivel már újabb találat nem esett, következhetett a hosszabbítás! A ráadásban nem szerette volna az utolsó pillanatokra hagyni a döntést a tavalyi bajnok, és amikor úgy látszott, hogy erőfeszítéseiket siker koronázza (73-78), a házigazdák egy utolsó rohamot indítottak. Végső erőtartalékaikat mozgósítva vetették bele magukat a küzdelembe, de Kunos Máté utolsó másodpercekben, hidegvérrel dobott trojkájára már nekik sem volt válaszuk! A simának induló, de  végletekig kiélezett találkozón, a nagyot küzdő, becsületből jelesre vizsgázó törökszentmiklósiak otthonából a BKG-SZEK elvitte ugyan a bajnoki pontokat, de talán előzetesen ők sem számítottak ilyen nehéz mérkőzésre.

Törökszentmiklósi KSE – Szolnoki Egyesült Királyság 84-85 (2-31, 20-7, 24-10, 25-23)

2018.11.23., Törökszentmiklós, 14 néző, Vezette: Fodor Attila, Kovács Csaba

Szénási János: „Az első negyed után nem sokan fogadtak volna ránk. Ilyen kilátástalanul még soha nem játszottunk. A középső két negyedben rengeteg energiát belefektetve sikerült ledolgoznunk az első negyed 29 pontos hátrányát, de a végére két-három kihagyás eldöntötte a mérkőzést. A látottak alapján nem érdemeltünk vereséget, igaz az ellenfelünk is megtett mindent a győzelemért. Ki kell javítanunk az eddig felmerült hibákat, meg kell találni a helyét mindenkinek és akkor szép idény fog ránk várni. Hajrá TKSE!”

Farkas Dávid: „Fantasztikusan kezdtük a mérkőzést, 2-31 volt ide, körülbelül annyi dobást hibáztunk, amennyit engedtünk az ellenfélnek. Aztán a lendületünk alábbhagyott, elkezdtük félvárról venni az ellenfelet, lassítani a tempót, ami megbosszulta magát. Évek óta azt ismételgetem, hogy a gyenge teremviszonyok miatt a TKSE-nek van a legnagyobb haza pálya előnye. Míg mi rendre üres triplákat hibáztunk, Habók Zoli révén a hazaiak három védőről, bordásfalról leszaltózva dobtak olyan íves triplákat, hogy a falról belógó mászókötél még ne érjen bele, de a gyűrű 13,7%-os ferdeségével együtt tökéletes legyen. Mindemellett a nagyon fizikális párharcok folyamatosan fárasztottak minket és a mindössze egy rendelkezésünkre álló csere sem sokat segített. Egylabdás meccsen Kunos halálpontos hármasával tudtunk győzedelmeskedni. Nem mondom, hogy teljesen megérdemeltük a győzelmet, de ilyen a sport!”

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu