/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: A SZENTESIEK LEVONTÁK A TANULSÁGOKAT

értékelés
Értékeljen
A tapasztalat és a fiatalság mérkőzésével folytatódott a megyei felnőtt férfi bajnokság.

Október utolsó napján a tapasztalat és a fiatalság mérkőzésével folytatódott a megyei felnőtt férfi bajnokság a Kőrösiben. A tavalyi bronzérmes fogadta az idei év egyik újoncát, a Szentesi KK csapatát. A SEMIX Kupa során már találkoztak és  látszott, hogy a csongrádi gárda fiatal koruk ellenére igen kellemetlen ellenfél tud lenni mindenki számára. Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés, fej-fej mellett haladtak a csapatok. Kemény védekezés volt jellemző mindkét oldalon. Donic mester hajtotta a fiatalokat keményen, és próbálta kihozni a legjobbat játékosaiból. A vendéglátók azonban nem bíztak semmit a véletlenre, a friss igazolás, Rezák Tamás személyében egy igazi dobógépet kaptak, és köszönhetően neki, az első negyed 5. percében már magához vette az irányítást a Forgács László által irányított csapat. A kis szünet után sem változott a játék képe, a Baglyok mentek előre és gyártották a pontokat szép számmal, a második negyed elején egy 9-0 ás rohammal kezdtek. A csongrádiak küzdöttek tisztességgel és nem adták könnyen magukat, igyekeztek csökkenteni a hátrányukon. A dobások ám rendre kimaradtak, a nagyszünetre már tetemes előnyt szereztek a hazaiak. A térfélcsere után a nagyot küzdő vendégek a támadásban nem tudtak felnőni, ámbár a védekezésre nem lehetett már panasz. Antal és Visinka az egész meccs alatt végig húzták a csapatot, a záró etapot sikerült is megnyerniük és megmutatták, hogy igenis okozni fognak még sok-sok meglepetést a bajnokság során.

Szolnoki Baglyok SE - Szentes KK 78-48 (20-14, 27-12, 16-2, 15-20)

Szolnok, 2018.10.31., 3 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Rideg László

Forgács László: “Ezt a mérkőzést és a győzelmet Molnár Gábornak ajánljuk, aki a találkozó napján ünnepelte 40. születésnapját! Rezák Tamás bemutatkozása a csapatban pedig megfelelően sikerült, bár az utolsó negyedet már nem megfelelő koncentrációval játszotta a csapat. Hajrá Baglyok!”

Donic Milos: „Egy igazi férfi mérkőzés volt, ami remélhetőleg megtanítja a mi játékosainkat, hogyan kell kosárlabdát játszani, amikor az ellenfél provokál. Az ellenfél egyből nagyon keményen, meg erősen kezdett, mi meg beleestünk abba a csapdába, amit nem szabadott volna. Az ilyen meccseken nem szabad megijedni, mint ahogy tettük tegnap, hanem férfiasan kell megküzdenünk minden kosárért és a győzelemért. Következő szenior mérkőzésünk nem hasonlíthat erre semmiféleképpen. Hiszek a játékosaimban és abban, hogy ez csak egy rossz nap volt, amit kifogtunk. És bízom benne, hogy minden vereségből ki tudjuk hozni a tanulságokat.”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu