/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: JOBBAN HAJRÁZOTT AZ OLAJ

értékelés
Értékeljen
Pályára lépett az újonc Szentes KK.

Október 27-én lépett pályára először a megyei bajnokságban az újonc Szentes KK, ellenfelük a Szolnoki Olaj U23 csapata volt. A szentesi ifjak az előszezon megmérettetésein az előkelő negyedik helyen zártak, ahol hazai környezetben csak két ponttal kaptak ki a bronzmeccsen a friss bajnok SZEK csapatától. Az Olajos fiúk viszont az előző mérkőzésükön – szintén a SZEK-től – szenvedtek nagy arányú vereséget, melyet feledtetni kívántak a Szentes ellen. Ennek szellemében nagyon jól kezdték a meccset az Olaj fiataljai, már az első négy perc után 11:3– as állást mutatott az eredményjelző. A szentesi fiúk megrázva magukat, a negyed végére öt pontra közelítették meg ellenfelüket. A második negyedben felváltva potyogtak a kosarak, de többek között Bujáki Dániel hárompontos kosarainak köszönhetően tíz fölötti különbséggel mehettek szünetre a csapatok. A pihenőt követően látszott, hogy az Olajos fiúk szeretnék mihamarabb dűlőre vinni a meccset, ebben a játékrészben az alapvető különbséget Varga Milán Márk játéka jelentette, aki négy perc alatt három triplát süllyesztett a szentesi kosárba, mellyel megnyugtató, 16 pontos különbséggel zárták a harmadik negyedet, és eldőlni látszott a meccs. De Donic Milos fiataljai úgy gondolták, van még keresnivalójuk a pályán. Olyannyira, hogy Visinka Dominik vezérletével – aki nem mellesleg 24 ponttal zárt – az utolsó két percre kettő pontra hozta föl a vendégeket, így teljesen nyílttá tette a találkozót. A végén viszont az Olaj ifjúi örülhettek a győzelemnek, akik a finisben két büntetőhöz is jutottak, és bár csak egyet-egyet értékesítettek, mégis győztesként vonulhattak le a pályáról. Mindettől függetlenül mindkét csapat dicséretet érdemel, hisz rendkívül sportszerű mérkőzésen, két nagyon szimpatikus gárda feszült egymásnak. A látottak alapján mindkét együttessel számolni kell a jövőben, akik az esélyesebb csapatok dolgát is megnehezíthetik a bajnokságban.

Szolnoki Olaj KK U23 – Szentesi KK 81-75 (21-16, 23-27, 22-17, 15-25)

Szolnok, 2018.10.27., 10 néző, Vezette: Fodor Attila, Mezei Tibor

Bujáki Dániel: „Nagy lendülettel kezdtük a mérkőzést, ami az első félidőben jól is működött. A második félidőben sajnos elhittük, hogy megnyertük a mérkőzést és ezt kihasználta a Szentes, és szorossá tették a mérkőzést. Ebből tanulni kell.”

Vladimir Vujadinovic: „Első meccsük volt a fiatal játékosainknak, idegesen zajlott le minden téren. Nem tudtunk mit kezdeni az ellenfél távoli dobásaival, emiatt végig vezetve sikerült nyerniük. Az utolsó negyedben igyekeztünk minél jobban csökkenteni a Szolnok előnyét, hogy a visszavágón többel tudjunk nyerni.”

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu