/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: A CÍMVÉDŐ IS A DÖNTŐBEN

értékelés
Értékeljen
Mindkét együttes nagy elszántsággal vetette bele magát a mindent eldöntő harmadik összecsapásba.

Kiélezett küzdelem folyt a másik pályán is a megyei felnőtt férfi bajnokság döntőjébe jutásáért. Mindkét ágon három mérkőzésre volt szükség ahhoz, hogy a bajnokságot figyelemmel követők számára kiderüljön, mely két csapat küzdhet meg idén a döntőben a bajnoki címért. Elsőként – vaskos meglepetésre – a Szolnoki Olaj KK U19-es együttese (a Szolnoki Baglyok legyőzésével) jutott a fináléba, így ők várták, hogy a tavalyi győztes Szolnoki Egyesült Királyság, vagy az újonc Ceglédi KE II. ellen kell majd parkettre lépniük.

Mindkét együttes nagy elszántsággal vetette bele magát a mindent eldöntő harmadik összecsapásba, és látszott, hogy a védekezés megszervezésére fektetnek nagyobb hangsúlyt. Ennek megfelelően – és persze a tét nagysága miatti izgalomnak köszönhetően – kevés pontos befejezést láthattak a mérkőzésre kilátogatók. Gedei triplájával alakult ki a negyed végi négy pontos (15-11) hazai előny. A második felvonásban Rácz Gergely két gyors triplával hizlalta tíz pont fölé csapata vezetését, melyre Fenyődi és Cseri szintén trojkával válaszolt, így ismét nyílt lett a találkozó (26-21). A vendégek részéről érkező, trombitával – és a hozzá tartozó fülvédővel! – felszerelt szurkolók megérezték a lehetőséget, és a terem visszhangzott a „Hajrá Cegléd!” szurkolástól. Ezután azonban Farkas Dávid vezetésével újfent a hazaiak percei következtek, és a félidőre visszaállították a tíz fölötti differenciát (35-26). A fordulást követően Ócsai és Cseri révén próbáltak zárkózni a vendégek, de Rácz és Gedei lélektanilag fontos pillanatokban talált be, aminek köszönhetően nem tudott közelebb férkőzni az újonc a riválishoz (48-35). A záró etap elején egy utolsó rohamot indítottak Kalmárék. Szigorítottak a védekezésen, és a negyed feléig nulla dobott ponton tudták tartani a SZEK támadó gépezetét. A különbséget azonban mégsem tudták érdemben csökkenteni, hiszen ez alatt az idő alatt, Bergendi révén, ők is „csupán” egy triplát és egy duplát tudtak elsüllyeszteni a szolnokiak gyűrűjében. Ekkor ismét a fáradhatatlan Rácz és Gedei vette vállára a csapatot. Nagy elszántsággal, utolsó erőtartalékaikat mozgósítva kezdtek újra a pontgyártásba, amire a vendégeknek már nem maradt válaszuk.

A végig feszült hangulatú, érzelmekkel teli, nagy iramú, kiélezett találkozón, férfias küzdelmet láthatott a szép számmal kilátogató és jó hangulatot teremtő nézősereg, amelynek a végén a címvédő örülhetett, akik egy Rácz Gergővel és egy Gedei Tibivel jobbnak bizonyultak a hősiesen küzdő ceglédieknél, így megteremtették a lehetőséget címük megvédésére.

Szolnoki Egyesült Királyság – Ceglédi KE II. 65-53 (15-11,20-15,13-9,17-18)

2018.05.20., Szolnok, 25 néző, Vezette: Fodor Attila, Rácz Zsolt, Kovács Csaba

Farkas Dávid: „Miután biztossá vált, hogy harmadik mérkőzésre kényszerülünk a döntőbe jutásért, tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz. Egyrészről Kalmárék jól felszívták magukat, másrészről sajnos elveszítettük az egyik alapemberünket, Kunos Mátét. Fizikálisan próbált ellenfelünk felénk kerekedni, a mérkőzés bizonyos szakaszainak nem sok köze volt a kosárlabdához. Végig vezetve tudtunk döntőbe jutni, amely zsinórban a harmadik lesz csapatunk számára! Nem fogjuk lebecsülni a kis olajosokat, felkészülünk ahogy időnk, energiánk és lustaságunk engedi, de a motivációnk szintjéhez hozzátartozik, hogy közülünk mindenki egész évben a tavalyi döntő visszavágóját várta, amelyre így legalább még egy évet kényszerülünk várni. Cucus SzEK!”

Kalmár Bálint: „Elsősorban gratulálok ellenfelünknek, remekül használták ki a játékvezetői felfogást. Mi ehhez még túl gyengék és rutintalanok vagyunk. Szégyenkeznünk nem szabad, akárki lesz a bajnok, mi egyszer vagy kétszer, de legyőztük! A harmadik helyet az dönti el, hogy a Baglyok vagy pedig mi leszünk a motiváltabbak.”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Szolnoki Egyesült Királyság javára.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu