/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: KESERVESEN, DE GYŐZÖTT A BAGLYOK

értékelés
Értékeljen
A vendégek már-már szokásukhoz híven, tartalékos kerettel érkeztek.

A felnőtt férfi bajnokságban kezdetét vette a play-off. Az első mérkőzést a tabella első helyén végző Szolnoki Baglyok SE és a 8. helyezett Törökszentmiklósi KSE csapatai játszották. A vendégek már-már szokásukhoz híven, tartalékos kerettel érkeztek (6 fő), a hazaiaknál is akadt hiányzó, de nagyobb rotációval vághattak neki a meccsnek (8fő). Az első perctől fogva mindkét gárda nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre, de támadásban is igyekeztek jeleskedni. Az 5. percig fej-fej mellett haladtak a felek, ekkor 5-6-ot mutatott az eredményjelző, ami a jó védekezésre utalhat. Ekkor a miklósi csapat feljebb kapcsolt egy fokozatot, hátha a kényelmes Baglyokat meg tudják lepni, és egy 8-0-ás rohammal magukhoz vették az előnyt, amit Habók hármasával még növelni is tudott és az etap vége kilenc pontos vendég előnnyel zárult. A szünetben a hazaiak próbálták felrázni magukat és rendet tenni a fejekben. A második negyedben egy harcosabb szolnoki csapatot láthattak a kilátogatók, támadásban feljavultak és védekezésben is igyekeztek. Azonban nem volt szerencséjük, mivel Habók „magával hozta a dobó kezét”, négy trojkát és egy kettest is elsüllyesztve, nem engedte felzárkózni a Baglyokat és ezzel nyomást tett a vendéglátók vállára. A félidő 34-39-es vendég vezetéssel zárult. A pihenő mindkét csapat számára jól jött, mivel nagy harc folyt a pályán ami elég sok energiát kivett a játékosokból. A térfélcsere után a hazaiak gyors kosarakkal igyekeztek megfordítani az állást és a vezetés jogát a kezükbe venni, ami a 25.percben sikerült is, de Vincze kosarára érkezett vendég válasz. Szénási mester jobbnak látta és időt kért, hátha egy kis pihenő jót tesz a csapatnak és visszaveszi a vezetést csapata, de sajnos a rotáció hiánya már kezdett kiütközni. A harmadik negyed végén egy szerencsétlen ütközés során a Baglyoknál megsérült Molnár, és ő már nem is tért vissza a pályára. A záró felvonás előtt 12 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. A látogatók minden energiájukat bevetve és bátorságot nem ismerve igyekeztek ledolgozni hátrányukat, azonban Szpíró és Forgács hármasaival nem engedték magukhoz közelebb a miklósiakat. Felzárkózni nem, de a hátrányt sikerült megtartania a Szénási-legénységnek, így majdnem meglepetés született, ami a következő meccsre biztató lehet. Lesz harmadik mérkőzés ebben a párharcban?

Szolnoki Baglyok SE - Törökszentmiklósi KSE 80-69 (10-19, 24-20, 28-11, 18-19)

2018.04.11., Szolnok, 2 néző, Vezette Drenyovszki Dániel, Fehérvári Gergely, Kovács Csaba

Forgács László: "Megkezdődött a rájátszás, amelynek első mérkőzésén a játékvezetők nagyon komolyan igyekeztek betartani a kezdési időpontot, amely meg is látszott a bemelegítésen. Nagyon álmosan és nagyon rossz védekezéssel kezdtük meg a mérkőzést, melyet csak tetézett az évad legrosszabb dobóformája. A TKSE átrohant rajtunk az első negyedben. A második negyed előtti konstruktív, csapaton belüli "veszekedés" megtette a hatását. Még mindig gyalázatos dobóteljesítménnyel, de sikerült átvennünk az irányítást és ledolgozni valamit a hátrányból. A nagyszünet meghozta a tényleges "felébredést". Elkezdtünk játszani és a negyedben elért előny elegendőnek bizonyult a mérkőzés megnyerésére. Ilyen dobóformával és Molnár Gábor harmadik negyedbeli sérülésének köszönhetően, mely miatt nem is lép pályára a visszavágón, nem lesz könnyű megnyerni a mérkőzést a törökszentmiklósi katlanban! Le akarjuk zárni a rájátszás első körét már Törökszentmiklóson, és így is utazunk a jövőheti visszavágóra. Hajrá Baglyok!"

Szénási János: „Ismét a szokásos hat játékossal tudtunk kiállni, de ez ebben az évben már természetes. Jól kezdtünk, a mérkőzés előtt közvetlenül kitalált taktika jól működött. Csak aztán jött a harmadik negyed. Ellenfelünk agresszívabb lett, mi pedig csak lassan tudtunk reagálni. De sikerült lenyugodnunk, és végig jó meccset tudtunk játszani. Egy kemény, sportszerű meccsen a nehézségeink ellenére partiban voltunk a mezőny egyetlen veretlen csapatával. Ez jó alap a jövőre nézve. Nekik gratulálok a győzelemhez, de azt megígérem, hogy hazai pályán is megteszünk mindent, hogy megnehezítsük a dolgukat. Hajrá TKSE!”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Szolnoki Baglyok SE javára.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu