/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: A BETEGSÉGEK SEM AKADÁLYOZTÁK MEG A GYŐZELMET

értékelés
Értékeljen
Az új év első meccse a felnőtt bajnokságban.

Az új év első meccsét rendezték meg a felnőtt bajnokságban. A jegyzőkönyv szerint az Egyesült Királyság volt a hazai csapat, de a Szolnoki Olaj KK is otthon érezhette magát, hiszen a Tiszavirág Arénában játszották a mérkőzést. Az első negyedet Nemes Péter tanítványai kezdték jobban, Tóth, illetve Arnóth trojkái hamar előnyhöz juttatták az Olajt, azonban a SZEK, Rácz három triplája révén, illetve Farkas kosaraival hamar kezükbe vették a vezetés jogát. Az első negyed SZEK vezetéssel zárult, 21-16. A második negyedet, akár csak az elsőt, a fiatalok kezdték jobban, ezúttal Matúz és Burai keze sült el a hármas vonalon kívülről és ezzel egálra hozták az állást. A vendéglátók viszont nem hagyták magukat, Rácz kosarai és labdaszerzései, illetve Kunos nagyszerű támadó játékával a SZEK megint csak kezébe vette az irányítást. De az Olaj játékosai egy percig se hagyták nyugodni Cseresznyés edző legénységét, Arnóth és Tóth kosarai tolták a piros-feketék szekerét és a félidőre csupán csak hat pontnyi volt a különbség a csapatok között, 48-42. A második félidőben a hazaiak „bent maradtak az öltözőben”, csak a negyedik percben tudtak kosarat szerezni, viszont az Olaj szépen termelte a gólokat, amivel meg is fordították az eredményt, a harmadik negyed 5. percében 50-53-ra vezetett a fiatalabbik gárda. Nemes edző időkérése talán jól jött a SZEK- nek, hiszen a majdnem nyerő embernek bizonyuló Rácz visszahozta a meccsbe  övéit és egy pontos előnnyel fordulhattak az utolsó etapra, 57-56. Az utolsó negyedet a fiatal gárda bírta jobban, letámadásai és labdaszerzései révén sok könnyű kosarat szerezhettek, amire csak a 32 (!) pontig jutó Rácz tudott válaszolni, ám ez is kevésnek bizonyult. A végén az Olaj örülhetett jobban, hiszen az őszi vereség után most revánsot vettek.

Szolnoki Egyesült Királyság - Szolnoki Olaj KK U19  68-75 (21-16, 27-26, 9-14, 11-19)

2018.01.06., Szolnok, 17 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Szabó László

Farkas Dávid: "Hoppá!"

Nemes Péter: „Az új év sajnos nem egészséget, hanem sokaknak betegséget hozott, így nem tudtunk teljes kerettel edzeni a héten, illetve a mérkőzésre kiállni. Szerencsére mindenki tudta, mi a feladata, és szigorúan be is tartotta azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk. Ezért tudtunk nyerni egy ilyen remek csapat ellen. Büszke vagyok a fiúkra, extra győzelem volt!”

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu