/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: VÉGIG KIÉLEZETT VOLT A JÁTÉK, BÁRKI NYERHETETT VOLNA

értékelés
Értékeljen
Törökszentmiklóson folytatódott a megyei bajnokság, méghozzá egy rangadóval

Törökszentmiklóson folytatódott a megyei bajnokság, méghozzá egy rangadóval, hisz mind a két csapat sok új és visszatérő játékost igazolt erre a szezonra. Már a bemelegítésnél látszódott, komolyan gondolják a győzelmet hazai és vendég részről is egyaránt. El is kezdődött pontban a derbi szép számú közönség előtt, melyet két rutinos játékvezető vezetett. A szolnokiak óriási elánnal kezdték a negyedet, futottak, dobtak, sok passzos játékkal szétzilálták a hazaiak védelmét, így könnyű kosarakkal kilenc pontos előnyre tettek szert, a TKSE jó pár eladott labdát eszközölt, hiányzott még az összeszokottság. Ugyanakkor jegyezzük meg, a miklósiaknál ekkor még hiányzott egy fontos láncszem, a nagy tapasztalattal bíró Szénási mester, akinek egy sajnálatos baleset miatt késett a vonata. A második felvonást viszont már vele kezdték el, a negyed közötti szünetben rendbe tette a csapatot, hisz egy 15-4-es etappal átvették a vezetést és nagyon szép megmozdulásokkal, agresszív védekezéssel, látványos kosarakkal, triplákkal megspékelve állva hagyták a MÁV-ot, Schönborn edző hiába kért időt, nem tudták megismételni az első negyedben nyújtott jó játékukat. Nehezen is kezelték ezt a helyzetet játékosai, a félidőben egy technikai hibát is kiharcoltak, így a harmadik negyedet egy büntetődobással és labdabirtoklással kezdhették Habókék.

Óriási csata folyt a pályán, egyik fél sem ismert elveszett labdát, keményen, férfiasan küzdöttek a csapatok, a játékvezetők 1-1 sportszerűtlen hibával és sok fault megítélésével próbálták tisztítani és kézben tartani a mérkőzést. Tegyük hozzá, a játékosok nem is nagyon reklamáltak, a játékkal voltak elfoglalva. Az iramra a továbbiakban sem lehetett panasz, sőt, korukat meghazudtolva rengeteget futottak a nem huszonéves játékosok is, a nézők nem bánták meg, hogy ezt a mérkőzést választották valamelyik kereskedelmi csatorna által sugárzott "népművelő" műsora helyett. A harmadik negyedet újfent a vendég gárda hozta tíz ponttal, így teljesen nyílt lett a meccs, minimális előnye maradt a Miklósnak. A záró játékrészben sem lassultak a csapatok, hihetetlen volt, hogy milyen iramot diktáltak, le a kalappal előttük, jó volt látni őket, küzdöttek, hajtottak, csúsztak, másztak minden lasztiért a tipikus egylabdás mérkőzésen, amit a vendégek behúztak egy ponttal, némi szerencsével, de nem érdemtelenül. Gratuláció jár gyakorlatilag minden játékosnak akik a pályára kerültek, reméljük, a továbbiakban sok, ehhez hasonló izgalmas mérkőzést láthatunk a megyei bajnokságban.

Törökszentmiklósi KSE - Szolnoki MÁV SE 68-69 (14-23, 27-6, 16-26, 11-14)

2017.10.27., Törökszentmiklós, 28 néző, Vezette: Fodor Attila, Farkas János

Szénási János: „Ezt a mérkőzést kétszer nyerhettük volna meg. A harmadik negyed elején sok könnyű kosarat engedtünk ellenfelünknek. Itt valamiért nagyon tompák voltunk, nem zártunk vissza időben, engedtük őket felzárkózni. A negyedik negyed végén pedig rosszul menedzseltük az időt. Az előző mérkőzéshez képest sokat javultunk, de támadásban továbbra sok az egyéni megoldás, és kevesebbet passzolunk, mint kellene. De fejlődünk és ez jó.”

Schönborn Tamás: "A mai nap tanulsága, hogy nincs könnyű mérkőzés és minden meccsre mentálisan fel kell készülnünk. Az első negyedben mindent a megbeszéltek alapján csináltunk, majd a másodikban mentünk fejjel a falnak, ami az eredményen is meglátszott. A második félidőben elkezdtünk szívből játszani és a végsőkig hittünk a győzelmünkben. Első sikerünket ennek köszönhetjük!"

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu