/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: ELKESEREDETT MIKLÓSIAK, BOLDOG VENDÉGEK

értékelés
Értékeljen
Aki ma nyer, az játszhat a megyei bajnokság 5. helyéért!

Aki ma nyer, az játszhat a megyei bajnokság 5. helyéért! Ez volt a tét a vasárnap esti, Törökszentmiklóson játszott, immáron harmadik összecsapáson. A szokottnál kevesebb drukker látogatott ki e csatára, mintha megéreztek volna valamit? Az egy-egy győzelmi mutató fejében a mérkőzés kimenetele megjósolhatatlan volt, mindkét fél természetesen nyerni akart. Nem véletlen hát, hogy a találkozón tíz pontnál nagyobb különbség nem volt a felek között. Az elején a hazaiak kezdtek jobban, pontosabb kinti dobásokkal, mindössze négy pont előnnyel zárult az első negyed. A második már kiegyenlítettebb képet mutatott, de a pár pontos előnyt nem adták ki kezükből a miklósiak. Amikor már majdnem beérték őket a vendégek, akkor Habók rendre csillapította le az Old Stars játékosainak örömét egy egy triplával. A nagyszünet után a játék képe nem sokat változott, egészen a negyedik negyed elejéig. 64-62-vel kezdődött az utolsó felvonás, ami egy teljesen új fejezet volt az első háromhoz képest. Varga Roland és Szpíró ponterős játékával a látogatók vendéglátóik felé kerekedtek, a 36. percben már 71-83 volt az eredményjelzőn. A miklósiak mindent megpróbáltak, de kidolgozott helyzetig nem tudtak eljutni a felpörgött Old Starral szemben. Akarásuknak köszönhetően az Old Stars megérdemelten nyerte meg a párharc harmadik mérkőzését.

Törökszentmiklós KSE - Szolnoki Old Stars 77-91 (23-19, 21-22, 20-21, 13-29)

2017.05.14., Törökszentmiklós, 7 néző, vezette: Fehérvári Gergely. Pál-Szabó Dávid, Mile Gábor

Kovács Zoltán: „Borzasztóan gyengén, sok érthetetlen rossz egyéni megoldással, koncentrálatlanul, szervezetlenül támadtunk. A védekezésünknek köszönhető, hogy nem dőlt el korábban a meccs! Nem tudom, hogy ennél van-e lentebb, remélem nincs! Az ellenfélnek pedig gratulálok, hogy végül lettek elegen és el tudtak jönni! Más gyakorlatilag nem kellett hozzá! Ezúton kívánok szép nyarat Mindenkinek!”

Angyal Richárd: "Egy-egy, következésképpen aki nyer, az küzdhet meg a MÁV-val az ötödik helyért. Rendkívül hajtós és jó színvonalú mérkőzésen, végül csapatomnak sikerült megszereznie a győzelmet, ezzel egy elfogadható bajnoki helyezésért küzdhetünk a következő körben. Hajrá Old Stars."

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-1 a Szolnoki Old Stars javára.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu