/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

MEGYEI FELNŐTT FÉRFI: HA ELEGEN VANNAK, GYŐZNEK IS

értékelés
Értékeljen
Alsóházi csapatok küzdelmével folytatódott a bajnokság.

Alsóházi csapatok küzdelmével folytatódott a bajnokság. A megújulásra váró Véső úti Sportcsarnokban az Old Stars a Törökszentmiklósi KSE csapatát fogadta. Az idény végéhez közeledve a hazaiak szerettek volna valamivel előkelőbb helyen zárni a végelszámolásban, míg a vendégek nem titkoltan csalódottan csatlakoztak az alsóházi küzdelmekhez. Pontokban gazdag negyeddel indult az összecsapás. A vendéglátók az egész meccsen jó teljesítményt nyújtó Szpiró vezetésével kettő pontra tudtak ellépni a kissé indiszponáltan kosarazó miklósiaktól. A nagyszünetig aztán valamit újított a TKSE, Habók trojkái és az eredményes palánk alatti játékuknak hála, a fordítás is sikerült Kovács Zoliéknak, és 44-49-es állással vonultak a csapatok pihenőre. A fordulást követően aztán inkább a védekező játék került előtérbe. Habár ez a játékrész nagyjából kiegyenlített játékot hozott, úgy látszott, hogy az ekkor már fault problémákkal küzdő miklósiak nem igazán fogják bírni az iramot az egy csapatként, összehangoltan kosárlabdázó hazaiakkal szemben. Jól mutatja az „Öreg Sztárok” összetartását, hogy a rotációban szereplő játékosok is hasznos játékot tudtak produkálni a parketten. A záró etapban aztán robbantott az Old Stars, és megroskadt a Törökszentmiklós. Bozsó Ádám csapata a meccs elejétől kezdve lassan feljavuló kinti dobóformájuk, és harcos védekezésüknek hála, nyolc ponttal nyerték az utolsó játékrészt, és szerezték meg a győzelmet a két nyert meccsig tartó párharc első felvonásában. Összességében egy valódi csapatként küzdő Old Stars, és egy elég indiszponált Törökszentmiklós lépett pályára. Talán a vendégek részéról az az indiszponáltság még az előző kör fájó vereségének tudható be, de a pályaelőny talán még hozhat egyfajta megújulást a miklósi játékban. Az viszont már biztos, hogy ha a szolnokiak így kosárlabdáznak, ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat.

Szolnoki Old Stars KE - Törökszentmiklósi KSE 88- 83 (24-22, 20-27, 18-16, 26-18)

2017.05.04., Szolnok, 7 néző, Vezette: Farkas János, Szőcs Béla, Mile Gábor

Angyal Richárd: „Csütörtök délután, 18:27 órakor a Véső úti Sportcsarnokban a bírók felmutatják, hogy három perc van vissza a bemelegítésből. Ekkor, az idén folyamán még nem tapasztalt ténnyel kellett szembesülni. Többen vagyunk, mint az ellenfél, illetve van edző a kispadon. Mint egy csapat. A győzelmet megérdemeltnek érzem annak ellenére, hogy a mérkőzés végig szoros volt. Gratulálok a Törökszentmiklós csapatának! Hajra Old Stars!!!"

Kovács Zoltán: „Sajnos csapatunk mentálisan nem jelent meg a rendezvényen, egy-két embernek voltak momentumai, ami ennyire volt elég. Ellenfelünk pedig kitűnően látta ezt meg és könyörtelenül használta ki a koncentrációs zavarunkat, ami által könnyen szereztek kosarakat, harcoltak ki büntető dobásokat! Úgy gondolom, hogy mindenki tisztázta magában ezt a meccset és a következő két találkozón már egy teljesen másik TKSE lép a pályára!”

Az egyik fél két győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Szolnoki Old Stars KE javára.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu