/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

FELNŐTT FÉRFI: NAGY LEHETŐSÉGET SZALASZTOTT EL A TKSE

értékelés
Értékeljen
A papírforma hazai győzelmet vetíthetett előre

Folytatódik a pontszerző szakasz a megyei felnőtt férfi bajnokságban. A soron következő találkozón az SPC a Törökszentmiklósi KSE gárdáját látta vendégül a Zöld Házban. A papírforma hazai győzelmet vetíthetett előre, de a vendéglátóknál több húzóember, többek között Gaál Róbert hiánya, még megkavarhatta az esélyeket. Szénási edző csapata mindent meg is tett azért, hogy a forduló meglepetését okozza, és magához ragadva az irányítást, az általában rendkívül jó támadóerőt képviselő ellenfelét mindösszesen hét(!) ponton tartva az első negyedben tizenegy egységgel meg is tudott lépni a TKSE. A második negyedtől kezdődően aztán kezdte elcsípni a fonalat a Sportcentrum is támadásban, ám a miklósi gárda sem vesztett túl sokat a lendületéből, és ha tartani nem is sikerült a kialakult különbséget, de abból csak minimálisat veszítve vonulhattak a félidei nagyszünetre. A harmadik etapban minden ott folytatódott, ahol abbamaradt, de a fáradó Törökszentmiklós mind támadásban, mind védekezésben kezdett lemaradni ellenfelétől, így apránként minimális, hat pontra csökkent az előnyük. Kezdett kiélesedni a végjáték, amiben végül is robbantott a hazai gárda, és esett szét a vendég alakulat, így a végén tetemes hátrányból fordítva, öt pontos hazai siker született.

SPC - Törökszentmiklós KSE 75-70 (7-18, 20-19, 23-19, 25-14)

Szolnok, 2020.01.09., 6 néző, Vezette: Drenyovszki Dániel, Szőcs Béla

Szpíró Balázs: „Köszönjük az ellenfélnek a sportszerű mérkőzést!”

Szénási János: „Egyszer már írtam, hogy Epheszoszi Hérakleitosz szerint nem léphetünk ugyanabba folyóba kétszer, de mi továbbra is meg tudjuk ezt tenni két-három mérkőzésenként, Jó lenne, ha végre csak magunkkal és a játékkal törődnénk. Még így is csak egy kicsit kellett volna jobban összpontosítani és simán meg lett volna a meccs. Fejben mindenképp összeszedettebbeknek kell lennünk. És szeretném, ha a játékvezetők minden mérkőzésén és minden csapattal szemben hasonló felfogással kezelnék a még nem olyan vehemens viselkedést is, mint ahogy most tették velünk.”

 

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu